Skip directly to content

Add new comment

Szirtes I. János: Kontraproduktív nemzetiségi politikánk

on Wed, 07/04/2012 - 08:52

 

  • A rendszerváltást követően az addig csöndben izzó kisebbségi kérdés lángra lobbant, azonban a tüzet tápláló politikai pártok kivétel nélkül saját rövid távú belpolitikai („szavazatoptimalizáló”) céllal nyúltak a problémához. Ezt az érintett szomszédok (akik ugyanilyen célokat követtek) nemritkán országuk egysége elleni lépésként interpretálták. Ez a helyzet egyik lényeges táptalaja az ottani nacionalizmusnak, miközben a politikai kommunikáción kívüli tényleges nacionalizmus hangos kisebbségben van. Trianon folyamatos napirenden tartása, a nem értelmezett, lebegtetett tartalmú autonómia igénylése és az ennek kapcsán felsejlő, az elszakadást is felidéző önrendelkezési jog követelése olyan félelmeket gerjeszt, amelyek jelentősen megterhelik a szomszédokhoz fűződő kapcsolatokat. A félelmek forrását táplálja még a nemzetiségi alapon szétvált Csehszlovákia (ha a szlovákoknak megengedett, akkor a magyaroknak miért nem?), másrészt Koszovó addig nemzetközileg elképzelhetetlen különválásának példája. A budapesti parlamenti kétharmados többség felállása óta minden magyar kormánypárti lépés „nemzeti” jelzőt kap, miközben a Magyar Köztársaságról, vagyis a nemzet (nem a parlament) kétharmadáról kellene, hogy szó legyen. A budapesti kormányzatnak nincs mandátuma a „nemzet” nevében beszélni, a kisebbségek önrendelkezési joga (amelynek egyedüli, kizárólagos letéteményese az adott nemzetiség) kiterebélyesedésének egyik lényeges akadálya éppen az, hogy Budapest sokszor az érintettek feje felett szól bele a nemzetiségi pártok belügyeibe. A legutóbbi romániai választások rávilágítottak a gyakorlat kontraproduktív mivoltára. „Elfelejtődik”, hogy a nemzetiségi politikában még Budapesten sincs konszenzus, vagyis a kormánypárti, a nemzeti és az állami fogalmak tudatosan összemosódnak, azt a látszatot keltve, hogy ezek közé egyenlőségjel tehető. A szomszédságpolitika kedvezőtlenül hat a kisebbségek helyzetére, mert életük minden területét átpolitizálja. Amikor az ötvenes években a magyar és a helybéli nemzetiségűek összeverekedtek, akkor az sima kocsmai csetepaté volt. Ma ugyanez nemzetiségi kérdés, amire a résztvevők, de tágabb értelemben az „érintettek” ráadásul gyakran rá is játszanak. A nemzetiségi kérdés valós probléma. A többségi nemzet mellett bármilyen kisebbség fennmaradása hosszú távon csak rendkívüli erőfeszítéssel lehetséges. Ha ez meg is történik, kisebb vagy nagyobb mértékben negatív asszimilációra kerül sor. Ilyenkor a kisebbség egy kis része „csak azért is” álláspontot vesz fel, amivel a túlélését, de nem a megoldást biztosítja. A nemzetiség azonban csak akkor tud fennmaradni, értékeit átmenteni, hidat képezni szülőföldje és az anyanemzet felé, ha ezt a többségi nemzettel karöltve teszi. 
  • A szerző a politikatudományok kandidátusa
  • Forrás: Népszabadság
Undefined