Skip directly to content

autonómia

Mindenkire szükség van - INTERJÚ dr. Várady Tiborral

on k, 09/08/2015 - 08:51

Mindenkire szükség van - INTERJÚ 

Dr. Várady Tibor akadémikus, nemzetközi jogász szerint semmi sem eszkalálódik könnyebben, mint az ellenszenv, a nyitás pedig elsősorban azok feladata, akik irányítják a kulturális autonómia intézményeit - „…Válságok voltak és lesznek is. A világgazdaságban is, a politikában is, a közéletben is, a nemzetpolitikában is. Ha kisebbségekről van szó, óvatosabban — és több félelemmel — használom a „lesznek” szót. Vannak olyan kisebbségek is, amelyek eltűnnek.
Undefined

Dr. Várady Tibor: Hol tartunk?

on h, 02/03/2014 - 18:55

Hol tartunk?

 

"Hogy egy kisebbségi autonómia valósággá váljon, a többséggel kell tárgyalni kitartóan, szívósan, hozzáértéssel"

Az autonómia természetes és jogos igénye minden kisebbségnek. A nemzeti tanácsok megalakításának ötlete már 1919-ben is felvetődött az itteni magyar közösségben. A kommunizmus évei után a VMDK állított össze egy autonómiatervezetet, mely tiszteletet és megbecsülést érdemel. A tervezet fontos, de nem azonosítható a valósággal. Hogy egy kisebbségi autonómia valósággá váljon, a többséggel kell tárgyalni kitartóan, szívósan, hozzáértéssel.

Undefined

EURÓPAI TAPASZTALATOK – Kisebbségi képviselet és nyelvi jogok: angol nyelvű konferencia Kolozsváron

on sze, 10/10/2012 - 10:51

 

  • Nyelvhasználat, sokszínűség, autonómiaformák Európában, a Balkánon, a Kaukázusban és Közép-Ázsiában. Kisebbségi képviselet és nyelvi jogok. Jogszabályok, tapasztalatok, tanulságok címmel szervez nemzetközi konferenciát Kolozsváron 2012. OKTÓBER 11–14. KÖZÖTT a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi és Európai Tanulmányok Tanszéke, az Amszterdami Egyetem Európai Tanulmányok Tanszéke, valamint az Európai Politikai Kutatóintézet (ECPR) – A
Undefined

Törzsök Erika: Játszmák határon belül, határon kívül

on szo, 03/10/2012 - 12:20

Törzsök Erika: Játszmák határon belül, határon kívül
  • Kevés olyan nép él Európában, amelyiknek saját parlamentjén kívül még öt ország parlamentjében van képviselete. Mi magyarok Budapesten kívül Bukarestben, Pozsonyban, Belgrádban, Zágrábban, Ljubljanában vagyunk jelen.
Undefined

Az RMDSZ főtitkára bírálja a magyar kormány támogatáspolitikáját

on h, 02/20/2012 - 08:08

 

  • Bírálta a magyar kormány támogatáspolitikáját Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség főtitkára, aki ennek kapcsán kijelentette, hogy az az erdélyi magyar civil szervezetek helyett az új erdélyi magyar párt finanszírozására irányul.
Undefined