Skip directly to content

Karsai László

Karsai: újabb kötet készül Szálasiról

on p, 03/28/2014 - 07:46

Karsai: újabb kötet készül Szálasiról

Amikor Karsai László történész 1987-ben először írt tanulmányt Szálasi Ferencről, álmában sem gondolta volna, "hogy egyszer még lesz egy olyan miniszterelnöke Magyarországnak, aki Szálasi zászlóját a történelmi zászlók közé sorolja". A történész a többi között erről beszélt lapunknak hozzátéve, Szálasiról nem lehet úgy írni, hogy az ember ne foglalna állást a Horthy-rendszerrel kapcsolatban is, így ma különösen aktuálisnak érzi a témát.
Undefined

Karsai László: Az első zsidótörvény – Kovács M. Mária: Törvénytől sújtva

on v, 02/17/2013 - 11:13

Az első zsidótörvény – Kovács M. Mária: Törvénytől sújtva

  • „A mai magyarországi (szélső) jobb se lenyelni, se kiköpni nem képes az első világháború utáni Európa első antiszemita törvényét, az 1920. XXV. tc-t, amely (Teleki Pál első miniszterelnöksége idején) 6%-ra korlátozta az egyetemekre felvehető zsidók számát. A mérsékeltebb jobboldaliak arra próbálnak hivatkozni, hogy ez nem is „zsidótörvény”, hiszen annak szövegében a zsidó szó elő sem fordul.
Undefined

Utcaseprő sem lehetett zsidó - Vészkorszak – Karsai László történész sok százra teszi az antiszemita törvények és rendeletek számát

on v, 01/27/2013 - 08:43

Utcaseprő sem lehetett zsidó - Vészkorszak – Karsai László történész sok százra teszi az antiszemita törvények és rendeletek számát

  • A köztudatban úgy él, hogy három zsidóellenes törvényt hoztak a Horthy-korszakban. Ha ideszámítjuk – márpedig ide kell – a numerus clausust, amely 1920-tól a zsidó diákok továbbtanulási lehetőségeit korlátozta, akkor négyet. Ismereteink azonban erősen hiányosak. Karsai László történész kutatásai szerint valójában huszonkét törvény, ezeken kívül sok száz rendelet szolgálta a magyar zsidók szisztematikus jogfosztását és kirablását.
Undefined

Karsai László: MEGJEGYZÉSEK A GERŐ-VITÁHOZ

on h, 07/23/2012 - 18:10

 

  • Gerő András történész, a CEU egyetemi tanára június 30-án a galamus.hu portálon közzétett Akadémikus antiszemitizmus című cikkében három, meglehetősen rövid, de alaposan elemzett szöveg alapján antiszemitának minősítette Romsics Ignác történész akadémikust. Rácz Árpád, a Rubicon című történelmi ismeretterjesztő lap főszerkesztője felhívást tett közzé, melyben azzal vádolta Gerőt, hogy néhány szövegösszefüggéseiből kiragadott mondat alapján rágalmazta Romsicsot.
Undefined