Skip directly to content

Tibori

Tibori Szabó Zoltán: HOLOKAUSZT-EMLÉKMŰ KOLOZSVÁRON

on sze, 06/18/2014 - 10:41
 
HOLOKAUSZT-EMLÉKMŰ KOLOZSVÁRON
 
Horváth Annát, Kolozsvár magyar alpolgármesterét a Romániai Zsidó Hitközségek Föderációjának Barátja érdeméremmel tüntette ki Aurel Vainer, a föderáció elnöke, aki a mintegy hatezer lelket számláló romániai zsidóságot a bukaresti parlamentben is képviseli. Az alpolgármester asszony azzal érdemelte ki a május végén, Kolozsváron átadott kitüntetést, hogy a város magyar tanácsosaival együtt kezdeményezte, következetesen támogatta és megvalósította Kolozsvár első köztéren álló holokauszt-emlékművét.
Undefined

Munkamegbeszélés Kolozsváron

on h, 05/26/2014 - 14:46
Munkamegbeszélés Kolozsváron
 
A CEC szervezésében, 2014. május 20-án, munkamegbeszélésre került sor Kolozsváron, a Minerva-házban. A résztvevők – Tibori Szabó Zoltán (tudományos kutató, egyetemi oktató, a rendezvény házigazdája), Törzsök Erika (szociológus, a CEC elnöke), Gabriel Andreescu (egyetemi tanár), Smaranda Enache (a Pro Europa Liga alapító elnöke), Péter Izabella (történész, kutató), Jakab Attila (vallástörténész) – az International Holocaust Remembrance Alliance (IHRA) anyagi támogatásával 2013-2014-ben megvalósított, „A történelmi egyházak és a zsidó közösség viszonya
Undefined

A holokauszt erdélyi vonatkozásairól

on szo, 05/24/2014 - 12:57

A holokauszt erdélyi vonatkozásairól

A holokauszt 70. évfordulójára emlékeznek idén világszerte, több rendezvénnyel. Ebből az alkalomból került sor a Holokauszt erdélyi vonatkozásai hetven év távlatából. Tények, viszonyulások és emlékezetpolitika című kettős előadásra is, amelyet május 22-én tartott Gidó Attila, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa és Tibori Szabó Zoltán újságíró, a kolozsvári Minerva-ház Cs.
Undefined

SZEMBENÉZÉS - „Mindannyian tudjuk, hogy mit jelentenek a deportálások”

on szo, 05/24/2014 - 12:30

SZEMBENÉZÉS - „Mindannyian tudjuk, hogy mit jelentenek a deportálások”

Horthyék tudtak a deportálásról, és mindenki tudta azt, hogy az valójában genocídiumot jelent, azonban kevesen szólaltak fel ellene. Tibori és Gidó előadása Kolozsváron.

A Szabadelvű Kör meghívására csütörtökön A holokauszt erdélyi vonatkozásai hetven év távlatából. Tények, viszonyulások és emlékezetpolitika című rendezvény keretein belül tartott előadást Tibori Szabó Zoltán újságíró, egyetemi oktató, holokausztkutató és Gidó Attila holokausztkutató, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet kutatója a kolozsvári Minerva-ház Cs.
Undefined

Tibori Szabó Zoltán: A „játékos elnök” végjátéka?

on v, 07/15/2012 - 15:58

 

  • „Ádáz politikai harc folyik Bukarestben azóta, hogy április 27-én az akkori szociálliberális ellenzék megbuktatta a Demokrata-Liberális Párt (PDL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alkotta kormányt, hogy május 7-én a parlament beiktatta a 39 éves szociáldemokrata Victor Ponta vezette kormányt, és hogy ezt követően, június 10-én, a Szociálliberális Szövetség (USL) fölényesen megnyerte a romániai helyhatósági választásokat.
Undefined