Skip directly to content

választás

Ravasz Ábel: Szlovákiai magyarok mint választók, 2009–2013

on k, 08/27/2013 - 11:56
  • Az 1998 óta fennálló „szlovákiai magyar egypártrendszer” 2009 máso-dik félévében, a Most-Híd nevű interetnikus párt létrejöttével adta át isméta helyét a többpártrendszernek.
Undefined

Végel László: Lázongó írók és művészek

on h, 07/23/2012 - 19:10

 

  • „Szerbiában a közel két hónapig tartó kormányalakítási zűrzavar egyértelművé tette, hogy bármelyik párt bármelyik párttal koalícióra léphet. A politika iróniája, hogy a kormány létrejötte Milosevics utódpártjától, a Szerbiai Szocialista Párttól függött, mely végül a Szerb Haladó Párt csábításának engedett, ami pedig a Demokrata Párttal kötött kormánykoalíció felbontását vonta magával. A Demokrata Párt ezek után kénytelen lesz ellenzékbe vonulni.
Undefined

A bizonytalanság időszaka?! - Tanácskozás a szerbiai választások utáni helyzetről

on p, 05/25/2012 - 07:16

 

  • Félő, hogy a bizonytalanság hosszú időszaka következik” – összegezte a szerbiai elnökválasztás után előállt helyzetet elemző előadását Szilágyi Imre, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa egy csütörtöki budapesti rendezvényen. A tanácskozáson jelen volt Várady Tibor nemzetközi jogász is, aki elmondta: őt is meglepte Tomislav Nikolić választási győzelme.
Undefined

A parlamenti választási törvény és az összefogás esélyei

on sze, 04/18/2012 - 07:30

 

  • „Mindhárom magyar párt számára nincs elegendő biztos választókerület” – Március 27-én a román parlament frakcióvezetői megegyeztek, hogy bizottságot hoznak létre a 2008/35-ös parlamenti választási törvény módosítása érdekében. Habár a 35-ös törvény módosítása rögtön, már a 2008-as választások után megfogalmazódott, sőt, az első Boc-kormány programjába is bekerült, érdemleges döntésekre azonban azóta sem került sor.
Undefined

Kész a leltár

on v, 03/18/2012 - 09:58

Kész a leltár

  • A szlovákiai magyarság az év elején két nagy pofonnal számolt. Tudtuk,  hogy először kapunk egy nagy etnotaslit (a saller és koki ötvözétéből készült   koponytrauma), majd kapunk egy össztársadalmi demokratatatata sorozást is (ez az ütésforma olyan hangot ad ki, mint a kalasnyikov, és akkor következik be, amikor a bokszoló nem védi a bal oldalát). Jelentem, mindkét esemény megtörtént, és mind a két eseményt „szerencsésen“ túléltük, mert idejében megszólalt a gong, és még sikerült saját lábunkon eltámolyogni a kék sarokba.
Undefined

Nem titkos Bugár telefonszáma

on h, 03/12/2012 - 07:11

 

  • „Nem hozott meglepetést a szlovákiai választás. Robert Fico mindent vitt, önállóan kormányozhat az elkövetkező négy évben. A rövidesen felálló kormány viszont okozhat akár kellemes meglepetést is. Remélhetőleg a Smer vezér tanult korábbi kormányzása tapasztalataiból, és legalábbis nyilatkozatai szintjén úgy tűnik, hogy a jövőben nem kíván újból Európa fekete báránya lenni, nem kíván megbélyegzetten, az európai szocialisták pártcsaládjából kizártan, magányos harcot vívni Európával.
Undefined

Lesz-e változás a Fidesz határon túli politikájában?

on sze, 02/29/2012 - 07:23

 

  • "A véletlenek összjátékának eredményeképpen úgy alakult, hogy 2012-ben választásokat tartanak mind a négy nagyobb lélekszámú határon túli magyar közösségnek otthont adó országban. Ez jó lehetőséget teremthet a magyar kormányak arra, hogy újraértékelje határon túli politikáját. Már ha egyáltalán van erre igénye. A Fidesz hatalomra lépése óta Budapest a szelektív partnerség elvét érvényesíti a határon túli közösségekkel szemben: minden országban megvannak a saját kedvezményezett partnerei, a többi párt pedig a legjobb esetben is egy
Undefined

A roma szavazatokért harcolnak a magyarok

on k, 02/21/2012 - 07:13

 

  • A roma szavazók megszólításával tarthatják fenn magukat a határon túli magyar pártok. Szlovákiában ritmusos cigányzenére komponált dal kampányol a magyar párt mellett. A választásokra készülő Szlovákiában a Magyar Koalíció Pártja egy videóval buzdítja a helyi romákat, hogy rájuk szavazzanak.
Undefined

Oldalak