Skip directly to content

Végel László

Végel László: Sebezhető kisebbség

on h, 12/17/2012 - 06:47

Sebezhető kisebbség

  • „A szerbiai statisztikai hivatal nyilvánosságra hozta a 2011-ben megtartott népszámlálás nemzetiségi adatait, ezek szerint a vajdasági magyarság lélekszáma jelentős mértékben csökkent. Számokban kifejezve: 254 ezer magyar került a nyilvántartásba, mintegy 40 ezerrel kevesebb, mint a tíz évvel ezelőtti népszámlálás alkalmával. Százalékokban kifejezve ez a létszámcsökkenés lényegesen nagyobb, mint a pártállami időszakban.
Undefined

Végel László: Lázongó írók és művészek

on h, 07/23/2012 - 19:10

 

  • „Szerbiában a közel két hónapig tartó kormányalakítási zűrzavar egyértelművé tette, hogy bármelyik párt bármelyik párttal koalícióra léphet. A politika iróniája, hogy a kormány létrejötte Milosevics utódpártjától, a Szerbiai Szocialista Párttól függött, mely végül a Szerb Haladó Párt csábításának engedett, ami pedig a Demokrata Párttal kötött kormánykoalíció felbontását vonta magával. A Demokrata Párt ezek után kénytelen lesz ellenzékbe vonulni.
Undefined