Skip directly to content

Egyházak, Holokauszt

„Menteni, magyarázni nem tudjuk, ami történt; de bevallani, elmondani igen. S e nemzedéknek ez lesz a feladata.”
(Márai Sándor)
 
A CEC nemzetközi összehasonlító kutatást folytat a történelmi egyházak szerepének vizsgálatára a két világháború közötti antiszemitizmusban, valamint a holokausztban" - különös tekintettel az erősödő etnicizmusra, nacionalizmusokra, a holocaust tagadás feléledő jelenségére.
 

 
A Civitas Europica Centralis Alapítvány 2015-ben támogatást nyert a New York-i székhelyű Claims Conference-től az "Egyházak - Holocaust - Keresztény Egyházak három Közép-Kelet-európai országban és a holokauszt" című kutatásra.
 
A kutatás eredményeit a következő tanulmánykötetben olvashatják.
 

Egyházak - Holokauszt - Közép-Kelet-Európa keresztény egyházai és a holokauszt

 
A CEC 2013. óta nemzetközi összehasonlító kutatást folytat a történelmi egyházak szerepének vizsgálatára a két világháború közötti antiszemitizmusban, valamint a holokausztban - különös tekintettel a térségben erősödő etnicizmusra, nacionalizmusokra, a holocaust-tagadás feléledő jelenségére. Visszatekintve, a két világháború közötti egyházi sajtó és levéltári anyagok alapján világosan kirajzolódik, hogy az egyes országokban/Magyarország, Szlovákia, Románia/ milyen az adott kor társadalmi állapota, milyen az egyes vallások helyzete, szerepe, ill. az államalakulatok változásával az adott korszakokban az egyházi szereplők milyen módon reagáltak a folyamtokra, a politikai változásokra. A kutatási eredmények azt mutatják nekünk, ma élő embereknek, hogy „amikor a morál vélt reálpolitikai feltételeknek akar megfelelni, szörnyű tévedések következnek be, s hatásuk beláthatatlan következményekkel jár”(Bibó I.). A történelem sajnos ismétli magát. S mivel Közép-Kelet-Európa társadalmai nem néztek szembe múltjukkal, ennek következményei súlyosan visszaköszönnek. A szereplők kísértetiesen hasonlóan kezdenek viselkedni, mint a két világháború között. Az egyházak ebben a térségben jobb esetben hallgatnak, Ferenc pápa szavai ide nagyon szűrten érkeznek el. Úgy gondoljuk tehát, hogy a kutatás aktualitása napról-napra indokoltabb, a feltárt jelenségekkel való szembesülés talán segíthet a jelen kihívásainak emberséges megválaszolásában.
(Törzsök Erika)
 

 
 
a Claims Conference által támogatott, "A study of the part played by the churches in the growth of anti-Semitism in Czechoslovakia, Hungary and Romania in the inter-
war period based on the contemporary press and archive documents" című kutatáshoz
 

 
A Civitas Europica Centralis 2012-ben támogatást nyert a berlini székhelyű International Holocaust Remembrance Alliance (IHRA) (régebben: Task Force for International Cooperation on Holocaust Education, Remembrance and Research (ITF) pályázatán a „The relationship between the historical churches and the Jewish community in Czechoslovakia and Hungary from 1920 until the Holocaust” (Út a holokausztig: a keresztény egyházak viszonyulása a zsidósághoz a két világháború között Csehszlovákiában és Magyarországon) című kutatásra.
 
Az egyéves munka eredménye az itt olvasható tanulmány:
 

A történelmi egyházak és a zsidó közösség viszonya Csehszlovákiában és Magyarországon 1920-tól a Holokausztig

The relationship between the historical churches and the Jewish community in Czechoslovakia and Hungary from 1920 until the Holocaust

 
A tanulmányt szerkesztették:  
Dr. Jakab Attila
Dr. Törzsök Erika
 
A kutatásban részt vettek:
Dr. Jakab Attila
 
Dr. Gárdonyi Máté
 
Zlatica Saposova
Veress Tímea    
 
Simon Attila    
                                      
 
Részlet Törzsök Erika bevezető előadásából, amelyet  "A történelmi egyházak és a holokauszt Csehszlovákiában és Magyarországon – 1938 – 1945" című konferencián mondott el 2013. szeptember 19-én, Budapesten:
 
"...Ahogyan 1945-ben, úgy 1990-ben sem tisztázódott semmi, ami a két világháború között történt. A népirtások, az etnikai homogenizálás, a holokauszt az emlékezet holtterébe került. Hogy mi is történt velünk, a szüleinkkel, a nagyszüleinkkel, valamennyiünkkel, akik a térségben éltek és élnek, azt az új és újabb generációk vagy egyáltalán nem, vagy pedig igen hiányosan ismerték.
 
1990 nagy esély volt, 1990 – amint ma már látjuk – az elszalasztott lehetőség volt. A szabadság nem hozta el a lelkek felszabadulását, a szembenézés bátorságát. Már az első szabad választás két fordulója között újra, leplezetlenül megjelent az antiszemitizmus Magyarországon, a választási küzdelem részeként. 
 
Aztán a különböző generációk egymásra rétegződő sérelmei egyre nagyobb erővel törtek fel.  Szinte nincs olyan család, amelyik ne tudna felemlegetni valamilyen igazságtalanságot a 20. század különböző korszakaiból. A Trianon elhibázott rendelkezéseit követő tragédiák, a Horthy-korszak utolsó időszakának politikai tévhite, miszerint ha átveszik a nyilasok követeléseit, leszerelhetik azokat, az etnikai homogenizálás következményei, ami egész Európában legitim hatalmi politikai eszköz volt a két világháború között, majd a Rákosi-korszak rettenete, a börtönök, az internálótáborok, az államosítás, a kitelepítések, az egyházak üldözése.  Ki akart szembesülni más sorsával, de főleg a SORSTALANOK tragédiájával?
 
Mindenki csak a maga saját sérelmeit vette elő. De, hogy mi történt a szomszéddal, hogy mi történt a másik faluban, hogy mi történt a lengyeleknél, a cseheknél vagy Romániában? A világban? Az érdektelen volt és maradt.  Így aztán a saját helyzetünket sem tudtuk igazán. A „helyzettudat” – ez az, ami nem volt és nincs (Cs. Gyimesi Éva) ma sem.
 
A szembenézés a múlttal, az áldozatokkal elmaradt.
 
A 2010-es évek elejére Kelet-Közép-Európában Magyarország és más volt kommunista országok visszacsúszása a tekintélyelvű hatalomgyakorlásba – párosulva azzal a hitelválsággal, amely egész Európát 2008 óta sújtja – óriási kihívást és veszélyt jelent.
 
Magyarországon a konfrontációs politika felerősödése, új és újabb törésvonalak kialakulását okozza a társadalomban. A visszamenőleges hatályú jogalkotás, a perspektívavesztés, a társadalmi mobilitás ellehetetlenülése annak a politikai kultúrának a revitalizációját hordozza, amely a két világháború között a holokauszt drámájához vezetett. Szlovákiában, 2011 őszén, a Radicova vezette kormány bukása, a 2012 tavaszán tartott új választások jelzik azokat a feszültségeket, amelyek a szlovák társadalomban is jelen vannak – annak ellenére, hogy az ország az eurózóna tagja.
 
A nehéz gazdasági helyzetben levő és identitászavarokkal küszködő magyar társadalom, amelynek összetartó erői szétesni látszanak, hajlamos az önfelmentő bűnbakkeresésre. A hibákkal és a téves döntésekkel való szembenézés, az önreflexió helyett egyszerűbb felelősöket keresni, és rájuk tolni a társadalom dühét. Ennek oka az, hogy a politikai és a szellemi elit már az első világháborút követően erre szocializálta a magyar társadalmat. Erről szól a Horthy-korszak elején a zsidókkal szemben bevezetett numerus clausus, amely az 1930-as évek végére, a gazdasági és társadalmi nehézségek sokasodásával párhuzamosan egyenesen vezetett a zsidótörvényekhez és az államilag intézményesített kirekesztéshez, aminek végső stációja a holokauszt.
 
Mindezen eseményekkel és folyamatokkal a magyar társadalom máig nem nézett szembe, ezeket nem dolgozta fel. Arról nem is beszélve, hogy a keresztény egyházak szerepe, erkölcsi felelőssége, ideológiai és szellemi hozzájárulása a néhány pozitív példa emlegetésén kívül mindehhez – szinte tabutémának számít.
 
Az összehasonlító kutatás célja és tartalma vizsgálja és feltárja, hogy:
Miképpen alakult a keresztény egyházaknak a zsidósághoz való viszonyulása Csehszlovákiában és Magyarországon az első világháború után?
A mai egyházak hogyan viszonyulnak ehhez az időszakhoz és az egyházak akkori magatartásához?
Ez a viszonyulás milyen kihatással van a mai szlovák és magyar társadalmakra? 
Milyen összefüggés áll fenn az egyházak múlthoz való viszonyulása és a szélsőséges, antiszemita eszmék társadalmi jelenléte, beágyazódottsága között?
 
A téma, mint „holt tér” nemcsak a kelet-európai történetírás „holt tere”, hanem a társadalmi emlékezet holt tere is egyben..."
 

 
Az ITF/IHRA támogatásával 2012-ben elindított kutatómunka abból a munkahipotézisből indult ki, hogy a tekintélyes Holokauszt-irodalom ellenére az ún. „történelmi” egyházak (katolikus, református, evangélikus) társadalmi szerepének és felelősségének a vizsgálata a két világháború között kibontakozó antiszemitizmusban máig feldolgozatlan. Ennek elsődleges oka abban rejlik, hogy nincsenek módszeres és átfogó, forrásokat feldolgozó egyháztörténeti kutatások. Tulajdonképpen az ilyen jellegű kutatások intézményes helyei is hiányoznak. 
 
A 2013-ban Romániára is kiterjesztett kutatás lehetőséget biztosított ezen kiindulási munkahipotézis helyességének az ellenőrzésére; mintegy megerősítette azt. Ugyanakkor a kutatás térbeli kiszélesítése, annak a román ortodox egyházra való kiterjesztése új szempontokra hívta fel a figyelmet, és lehetővé tette egyrészt az egyes társadalmak és egyházak összehasonlító vizsgálatát, másrészt pedig a hasonlóságok és az eltérések kidomborítását. Egyértelművé vált a közép-kelet európai térség társadalmainak és intézményrendszereinek az összefonódása, egymásra hangoltsága, és együtt mozgása. Ez abban is tetten érhető, hogy mind a múltban, mind a jelenben az egyházak fontos társadalmi és, főképpen, politikai tényezőkként jelentkeztek, és jelentkeznek.
 
A kutatás második szakaszának eredménye az itt olvasható tanulmány:
 

A történelmi egyházak és a zsidó közösség viszonya Csehszlovákiában, Romániában és Magyarországon 1920-tól a Holokausztig

The relationship between the historical churches and the Jewish community in Czechoslovakia, Romania and Hungary from 1920 until the Holocaust

 
A tanulmányt szerkesztették:  
Dr. Jakab Attila
Dr. Törzsök Erika
 
A kutatásban részt vettek:
Dr. Jakab Attila
 
Dr. Gárdonyi Máté
Zlatica Saposova
Mikulaš Jančura
 
Simon Attila
  
Péter Izabella
 
Gabriel Andreescu

 

 
 
 
A tanulmány tulajdonképpeni tárgya nem a történelmi Felvidék, hanem az a dél-szlovákiai terület, amely önmagában soha nem képezett semmiféle egységet. Itt él a magyar lakosság döntő többsége (94%); részarányuk pedig meghaladja a 10 %-ot. A földrajzi behatárolás mellett maga a vizsgálat tárgya is körülhatárolt: a magyar kisebbség vallási arculata, illetve ezen arculat alakulása Csehszlovákia és az önálló Szlovákia politikatörténetének különböző fázisaiban. 
 

 
A Vajdasági magyarság kettős (nyelvi és vallási) kisebbségben él a Szerb Köztársaság területén, egy elhúzódó posztkommunista rendszerváltást átélő társadalomban, amely sok más kelet-európai országgal ellentétben nem békés úton, hanem háborúk során vált önálló állammá. Ennek következményeként az egész társadalomban megfigyelhető értékrendbeli összeomlás és krízis-mentalitás a magyar kisebbséget is sújtja. A jelen tanulmány különleges figyelmet szentel az 1990. óta lezajlott társadalmi és politikai folyamatok leírásának, amelyek kihatással voltak a valláshoz fűződő viszonyra a szerbiai társadalom egészében.
 

 
A különböző szerzők és kiadványok csángóknak, csángó-magyaroknak, magyar csángóknak, moldvai magyaroknak nevezik őket. Tulajdonképpen a magyar népi, nyelvi és kulturális közösség legkeletibb részéről van szó, akik a mai Románia területén, Moldvában, a Keleti-Kárpátok keleti lejtőin, a Szeret és annak mellékfolyói (Moldva, Beszterce, Tázló, Tatros) mentén, elsősorban a Bákó és a Románvásár környéki falvakban élnek, nehéz anyagi és társadalmi körülmények között.
 

„A mai Magyarország románságának meghatározó vonása, hogy történelme során mindig magyar állami keretek között élt, mai lakhelyét belső vándorlás vagy szervezett telepítés következtében foglalta el. (...) Elhelyezkedésük természetes következménye alkalmazkodásuk a többség által képviselt civilizációs értékrendhez, a viszonylag konfliktusmentes integrálódás és együttélés. Ez azért nem jelentett gondot a románság számára, mert helyváltoztatása előtt nem idegen országban és ismeretlen társadalmi és kulturális viszonyok között élt, hanem a hasonló, vagy az itteniekkel azonos vonásokkal rendelkező Partiumban és Erdély nyugati peremvidékein."
 

Csíkszereda Erdély keleti felében - gyakorlatilag Románia közepén - helyezkedik el, a Hargita és a Csíki-havasok közé beékelődő Csíki-medence középső részén. A város az Olt bal partja mentén haladó észak-dél, illetve a Tolvajos- és Gyimesi-hágókon áthaladó nyugat-kelet irányú közlekedési útvonalak kereszteződésénél alakult ki.
 

Jakab Attila: A protestáns Erdély
Erdély történelmének az alakulása sajátságos társadalmi viszonyokat teremtett. Ez napjainkban elsősorban abban nyilvánul meg, hogy a felekezeti és a nemzeti hovatartozás ötvöződése sokkal szorosabb és bonyolultabb, mint Európa nyugati felében vagy akár Magyarországon. Ezen ötvöződésnek a tényleges megértéséhez azonban, amely a magyar kisebbség társadalmi és politikai életének a viszonylatában mind a jelen lehetőségeit, mind pedig a jövő kilátásait erősen meghatározza és befolyásolja, elengedhetetlen a történelmi gyökerek ismerete.
 

Magyarországtól eltérôen az erdélyi történelmi egyházak (katolikus, református, unitárius) - mint intézmények - sokkal egzisztenciálisabb, közösségmegtartóbb szerepet töltenek be a magyar kisebbség társadalmi életében.2 Ennek messzire visszanyúló történelmi okai vannak, amelyeket a XX. századi kisebbségi lét tulajdonképpen csak megerôsített. Nem szabad ugyanis megfeledkezni arról a tényrôl, hogy Erdélyben az egyházaknak a társadalomban betöltött szerepe más tartalommal, súllyal és horderôvel rendelkezik, mint Magyarországon.
 

Az európai újkor társadalomtörténetét tekintve és a történelmi időben egyre inkább a jelen felé haladva, a társadalom különböző szintjein világosan kimutatható az a folyamat, amelyet a szekularizáció kifejezéssel jellemezhetünk. E szó egyrészt az egyházi javaknak világi célokra való kisajátítását, másrészt valaminek kivételét az egyházi, lelkészi hatáskörből és világi, polgári hatáskörbe átadását jelenti.
 

A monográfia történeti perspektívába ágyazva, időrendi szakaszolásban vázolja és elemzi a vajdasági, erdélyi, kárpátaljai és felvidéki (elsősorban a katolikus és református, jóval szerényebben az evangélikus és unitárius) magyar egyházak eltérő és sokszor kényszerű változásoknak kitett XX. századi társadalmi szerepvállalásait. Fő irányvonala a magyar identitásmegőrző és közösségépítő szerep vizsgálata, mind az intézmény, mind pedig az egyéni kezdeményezések szintjén. Ebben a megközelítésben a nemzetközi hatalmi és döntéshozói központtal rendelkező katolikus, illetve a helyileg szervezett protestáns egyházak kiváló összehasonlítási alapot szolgáltatnak a politikai környezet által behatárolt mozgásterekről. Ennek köszönhetően gyakorlatilag Trianontól máig végig lehet követni a vatikáni geopolitikai és az egyes nemzetpolitikai érdekek kárpát-medencei találkozásait, illetve ütközéseit.
 

2006. július végén a gyulafehérvári római katolikus érsekség (helyesebben szólva a Vatikán) és a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem vezetősége megegyezett a teológiai és papnevelő intézetnek a román állami intézménybe való beolvasztásáról. Ez a történet, amely az ún. történelmi egyházaknak a magyar kisebbségi társadalmakban betöltött intézményes szerepének folyamatban levő átrendeződésének és átértékelésének a bizonyítékaként is felfogható, meglepő módon elkerülte mind az erdélyi - az egy Króniká-t leszámítva - mind pedig a magyarországi sajtó figyelmét.
magyar