Skip directly to content

Új hozzászólás

Lattmann Tamás: A “Minority Safepack”-ról és az Európai Bizottság döntéséről

on h, 01/18/2021 - 17:20
 
A korábban már általam is bemutatott “Minority Safepack” európai polgári kezdeményezés vizsgálata után az Európai Bizottság tegnap bejelentette, hogy annak alapján nem kezdeményez új jogszabályt, elsősorban azért, mert nincs rá uniós hatáskör.
 
Ahogy már az előző bejegyzésemben (meg még sokkal korábban, így pl. egy másik, hasonló ügy kapcsán már 2014-ben is) próbáltam rá felhívni a figyelmet:
 
“A probléma (…), hogy az alapító szerződések alapján az EU-nak nincs ilyen hatásköre, (részben) emiatt pedig a magam részéről az elmúlt években magát a kezdeményezést mindig is kicsit ferde szemmel figyeltem. Nem a céljával volt soha gondom, ám a kezdeményezők Fidesz- és kormányközeli köre, a kezdeményezés jogi értelemben nyilvánvalóan aggályos jellege számomra azt vetítette előre, hogy egy előre kiszámítható kudarc újabb EU-ellenes eszközként fog működni a politikai kommunikációs térben (…). 
 
Lattmann Tamás a Klubrádió Reggeli gyors c. műsorában is nyilatkozott az ügyről

"A kisebbségi kollektív jogok nem az európai jogállamiság részei jelenleg ... azt a tagállamok határozzák meg az alapító szerződésekben ... Az EU Bizottság nem írhatja azt felül ... éppen a nemzeti szuverenitás miatt ... Nem lehet egyik nap állami szuvereitásról beszélni, másnap kikapcsolni azt..."
Undefined