Skip directly to content

Méray Tibor: az élet tele van véletlenekkel - Interjú Méray Tiborral

on szo, 04/05/2014 - 11:55

Méray Tibor: az élet tele van véletlenekkel - Interjú Méray Tiborral

„Azok szavazzanak, akik itt élnek, mert ők viselik a szavazás következményeit” - mondja a 90. életévét épp a választás napján, április 6-án betöltő Méray Tibor. Az '56 után Párizsba emigrált író először Nagy Imre és mártírtársai 1989-es újratemetésére tért vissza Magyarországra, de akkor elmondott beszédét ma is aktuálisnak tartja: a szegények még szegényebbek lettek, és a könnyű pénzszerzés ügyeskedői pöfetegen hivalkodhatnak. Méray szerint, ha így folytatjuk, egyre lejjebb jutunk – „…Talán nem veszik rossz néven, ha felidézem azt a beszédet, amit 25 évvel ezelőtt Nagy Imréék újratemetésén, Imre bácsi sírja mellett mondtam: "Nagy Imre és mártírtársai - lettek légyen bár kommunisták, nem kommunisták vagy antikommunisták - nem olyan Magyarországért adták az életüket, és a túlélők sem olyan Magyarországért vettek részt a forradalomban, ahol a máris több milliónyi szegények még szegényebbek lesznek, s ahol pöfetegen hivalkodhatnak a könnyű pénzszerzés ügyeskedői. Márpedig ez a veszély fennáll. Ki tudja nem ez-e a legnagyobb veszély." Sajnos, negyed század után most itt tartunk: a szegények még szegényebbek lettek, és a könnyű pénzszerzés ügyeskedői pöfetegen hivalkodhatnak … ha így folytatjuk, egyre lejjebb jutunk. Ma már alig van nyugati államfő, aki szóba áll velünk. Nem fogadják szívesen Magyarország vezetőjét Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Amerikáról nem is beszélve. Ha ez így megy tovább, kiiratkozunk Európából. 1956-ban, vagy 1989-ben nem ilyen országról álmodtunk … Oroszországgal jóban kell lenni. Szerintem annyira, amennyire jóban vannak vele a franciák, a dánok, a norvégok vagy a németek. Nem szabad olyan helyzetbe kerülnünk, hogy újra az oroszok diktáljanak nekünk. Hiú fecsegés azt mondogatni, hogy a Nyugat hanyatlik. Ez tévhit, még ha nehézségek jócskán akadnak is. Nem tudok arról, hogy Rákóczi, Batsányi, Kossuth, Ady, Babits, Kosztolányi, József Attila, Bibó István ne a Nyugat felé tekintettek volna. S ez nem csak hagyomány, ez a legkeményebb magyar realitás is…”
Forrás: Népszava

Undefined

Post new comment