Skip directly to content

Romák, Kisebbségek

 
A tanulmány a pécsi általános iskolai szegregáció változásait illetve az általános iskolás diákok iskolák közötti ingázását vizsgálja, három teljes körű adatfelvétel alapján. Alapvető célja annak megértése és leírása, hogy milyen szerepe van a tanulók nagymértékű ingázásának a közoktatási szelekciós folyamatokban, mi jellemzi az iskolák ingázási játszmáit, mennyire sikeresek vagy sikertelenek a különféle csoportokhoz tartozó diákok erőfeszítései, hogy ingázás révén javítsák közoktatási pozíciójukat. A pécsi ingázási trendek számottevő mértékben eltérnek az országos trendektől, mivel az alacsony státuszú és roma tanulók ingázási rátája jóval magasabb, mint más városokban. De miközben az ingázó tanulók többségének sikerül lakóhelye szerinti körzeti iskolájánál jobb iskolában tanulnia, az ingázó alacsony státuszú, és mindenekelőtt a roma tanulók többsége kifejezetten rosszabb iskolában tanul, mintha a körzeti iskolába iratkozott volna be; az ő ingázásukat az magyarázza, hogy magas státuszú körzeti iskolájuk, amely minden megfontolás nélkül köteles lenne fölvenni őket informálisan távolabbi és rosszabb iskolába szorítja ki őket. A tanulmány helyi érvénnyel megkérdőjelezi azt az állítást, hogy a közoktatási szelekciós mechanizmusokat kizárólag a magas státuszú diákok és iskolák kölcsönös választása, illetve a magas státuszú diákok ingázási hajlandósága szabályozná. Az államosított iskolák fenntartója éppúgy képtelen követni és kontrollálni a folyamatokat, mint korábban az iskolafenntartó önkormányzat. A vizsgálat kiterjedt a pécsi óvodások ingázására és az óvodások ingázásának irányára is 
 

A CEC roma-kutatásokat folytat, vizsgálja az emberi- és kisebbségi jogok helyzetét a Közép-Kelet-európai térségben.


Közoktatás, szelektivitás, szegregáció, közoktatási migráció nagyvárosokban
Projektvezető: Zolnay János
 
A CEC  Alapitványnál folytatjuk azt az EÖKIK-nél elinditott kutatást, mely  a közoktatás szelektivitásának illetve szegregációjának vizsgálatát célozta, különös tekintettel arra, hogy a magyarországi romák számára a közoktatás jelentette a legígéretesebb kitörési pontot. Ugyanakkor a magyarországi közoktatás nemzetközi összevetésben is kirívóan szelektívvé és egyenlőtlenné vált a korszakban. Az oktatáspolitika kulcsszereplői 2012-ig a település önkormányzatok voltak, ezért több nagyvárosban, Miskolcon, Nyíregyházán, Kaposváros Pécsen, valamint kisebb településeket, és kistérségekben, így például Siklóson, Mohácson, a drávaszögi kistérségben végeztünk az oktatási intézményhálózat egészére kiterjedő átfogó vizsgálatot. Kutatásaink igazolták azt az előzetes feltevésünket, hogy a látszat ellenére az önkormányzatok eszköztára, valamint döntéseik racionalitása is korlátozott, és az esélykiegyenlítő oktatáspolitikának nincs vagy csak korlátozott értelemben van ágense. 
 
Pécsen 2007-ben és 2009-ben végeztünk részletes, tanulócsoportokra lebontott – a HH a HHH és a romának becsült tanulókra vonatkozó –szegregációs vizsgálatot, illetve 2009-ben részletes – a különböző tanulói csoportokra vonatkozó – migrációs vizsgálatot. A vizsgálatokból kiderült, hogy:
A városban a – szociális és/vagy etnikai alapon mért – szegregáció lényegesen alacsonyabb, mint a hasonló méretű és hasonló lakossági összetételű városokban. A pécsi iskolákban egyik vizsgálati évben sem volt olyan tanulócsoport, ahová kizárólag roma diákok jártak volna. Az összvárosi szintű etnikai szegregációt az összvárosi, évfolyamonként mért disszimilaritási index, (DI) illetve annak átlaga segítségével mértük. Eszerint a pécsi összvárosi szegregáció 2007-ben viszonylag alacsony volt: az évfolyamonként 0,04 és 0,05 között mozog, az átlag, pedig 0,046 volt a vizsgált tanévben,
A szegregáció ugyanakkor dinamikusan növekszik. Érdekesség, hogy a közoktatási intézményrendszer markáns esélykiegyenlítő, szegregáció-ellenes elemeket is tartalmazó átszervezésére a két vizsgálat időpontja között, 2007 tavaszán, a 2007-2008-as tanév előkészítése során került sor. 2009-ben a az évfolyamonként mért DI érték már 0,08 és 0,09 között mozgott, az átlag pedig 0,084 volt.
A 2009-es vizsgálat során modelláltuk, hogy a közoktatási szegregáció mekkora hányadáért felelős a térbeli szegregáció tehát mekkora lenne a közoktatási szegregáció, ha valamennyi tanuló a lakóhelye szerinti saját körzeti iskolájába járna. Láttuk, hogy a 2009-ben a roma diákokra vonatkozó évfolyamonként mért DI érték 0,084 volt. Amennyiben minden pécsi diák a saját körzeti iskolájába járna, úgy az évfolyamonként mért DI érték 0,05 lenne, tehát a tanulók földrajzi eloszlása a közoktatási szegregáció ekkora hányadáért felelős.
A pécsi közoktatási migrációs adatok megfelelnek a megyei jogú városokra jellemző – a 2010-es országos közoktatási vizsgálat során mért – adatokkal. Eszerint, ha eltekintünk a vidékről pécsi iskolákba ingázó diákoktól, akkor a pécsi lakhelyű, pécsi, 2009-ben önkormányzati fenntartású általános iskolás diákok mintegy 60 százaléka nem a körzeti iskolájába jár, és a HHH és a roma diákoknak is mintegy 40 százaléka migráns. Az összes migráns tanuló relatív többsége valamennyi iskolatípusból kedvezőbb, vagy hasonlóan magas presztízsű iskolába kerül. Ugyanakkor a HHH és a roma tanulók iskolai migrációját cirkuláris, illetve kedvezőtlen irányú mozgás jellemzi: többségük sikertelenül próbál kitörni a lakóhelyének alacsony presztízsű iskolakörzetéből, vagy pedig kifejezetten rosszabbul jár a migrációval, mintha saját körzeti iskolájába járna, ugyanis lényegesen gyengébb iskolába jut. Mindenesetre cáfolható az a feltevés, hogy a szegregációt kizárólag a „white flight” jelensége magyarázná. Ugyanakkor ilyen mérvű tanulói migrációt sem a fenntartó – legyen az önkormányzati vagy állami fenntartó – sem pedig az iskolaigazgatók nem lehetnek képesek követni; nem lehetnek képesek ésszerűen sem beruházási, sem pedagógiai döntéseket hozni, mert a tanulói létszám – és sok intézmény esetében az iskola, tagiskola léte is – tervezhetetlen kiszámíthatatlan. 
 
Terveink szerint 2014-ben megismételjük a vizsgálatot, ugyanis a legutóbbi adatfelvétel óta több fontos változás is történt:
Az iskolák állami fenntartásba kerültek
Több iskola bezárt
Több iskola egyházi fenntartásba került
 
Előzetes várakozásaink szerint a vizsgálati adatokról az első gyorsjelentést 2014. június 30-ig, a teljes kutatási jelentést pedig 2014. szeptember 30-ig készítjük el
 

Ez a tanulmány a pécsi általános iskolai szegregáció változásait illetve az általános iskolás diákok iskolák közötti ingázását vizsgálja, három teljes körű adatfelvétel alapján. Alapvető célja annak megértése és leírása, hogy milyen szerepe van a tanulók nagymértékű ingázásának a közoktatási szelekciós folyamatokban, mi jellemzi az iskolák ingázási játszmáit, mennyire sikeresek vagy sikertelenek a különféle csoportokhoz tartozó diákok erőfeszítései, hogy ingázás révén javítsák közoktatási pozíciójukat. A pécsi ingázási trendek számottevő mértékben eltérnek az országos trendektől, mivel az alacsony státuszú és roma tanulók ingázási rátája jóval magasabb, mint más városokban. De miközben az ingázó tanulók többségének sikerül lakóhelye szerinti körzeti iskolájánál jobb iskolában tanulnia, az ingázó alacsony státuszú, és mindenekelőtt a roma tanulók többsége kifejezetten rosszabb iskolában tanul, mintha a körzeti iskolába iratkozott volna be; az ő ingázásukat az magyarázza, hogy magas státuszú körzeti iskolájuk, amely minden megfontolás nélkül köteles lenne fölvenni őket informálisan távolabbi és rosszabb iskolába szorítja ki őket. A tanulmány helyi érvénnyel megkérdőjelezi azt az állítást, hogy a közoktatási szelekciós mechanizmusokat kizárólag a magas státuszú diákok és iskolák kölcsönös választása, illetve a magas státuszú diákok ingázási hajlandósága szabályozná. Az államosított iskolák fenntartója éppúgy képtelen követni és kontrollálni a folyamatokat, mint korábban az iskolafenntartó önkormányzat. A vizsgálat kiterjedt a pécsi óvodások ingázására és az óvodások ingázásának irányára is. 

Beáta Huszka: Discursive Construction of the Slovenian and Croatian Independence Movement Discursive Construction of the Montenegrin Independence Movement
E két műhelytanulmány három függetlenségi mozgalom mozgósítási diskurzusát elemzi: az egyik a szlovén és a horvát függetlenségi mozgalmat Jugoszlávia szétesésének kezdetén, míg a második a montenegrói mozgalmat 1997-től 2006-ig. Bár a tanulmányok végigkövetik azokat az eseményeket, amelyek a függetlenség eléréséhez vezettek, viszont elsősorban nem az eseményekre koncentrálnak, hanem arra, hogy a politikai elit, illetve Szlovéniában a politikusok mellett a civil szféra képviselői hogyan építették fel a függetlenség mellett szóló érvrendszerüket, azaz hogyan értelmezték az eseményeket, a tágabb értelemben vett jelenvalóságot és ezen interpretációk fényében milyen érvekkel próbálták a közvéleményt mozgósítani a független államiságra. Tehát a függetlenséget szorgalmazó pártok diskurzusát elemezem, arra keresve a választ, hogy milyen stratégiákkal próbálták a lakosságot megnyerni a függetlenség ügyének támogatásához. A horvát és a szlovén mozgalmat együtt vizsgálom összehasonlító perspektívában, mivel nagyjából párhuzamosan zajlottak egymástól nem függetlenül. A két ország esete jól összehasonlítható egymással különösen azért, mivel számos hasonlóságuk ellenére végkimenetelükben és jellegükben is nagyon különböztek egymástól.
 
 

Lengyelország európai középhatalomként (vagy legalábbis ilyen aspirációkkal) jelentős számú határon túli lengyel népességgel rendelkezik: 38 millió az anyaországban, 10-15 millió az egész világon szétszórva, s Varsó mindig is kitüntetett szerepet szánt a „külföldre szakadt" lengyelekkel való kapcsolattartásnak. A volt Szovjetunió területén (vagy a lengyel terminológiában: Keleten) élő lengyel közösségek különleges helyzetben voltak a múltban, és mindmáig abban vannak. A szovjet évtizedek a kisebbségi lelkekben mély nyomokat hagytak (paternalisztikus mentalitás kialakulása, az orosz nyelv átvétele, vallásosság meggyengülése), s az anyaországiak a helyi lengyelek gondolkodásában, viselkedésében végbemenő változásokkal a maguk valójában csak a rendszerváltás utáni időkben szembesülhettek.
 

A korábbi évek „puha” szegregáció-ellenes politikájának kudarca után a kormány 2005-ben csendes közoktatási rendszer-korrekcióra szánta el magát. A módosított jogszabályhely előírásait első ízben a 2007-2008-as tanév előkészítése során kellett alkalmazniuk az iskolafenntartó önkormányzatoknak, pontosabban azoknak, amelyek egynél több iskolát működtetnek. A módosított közoktatási törvény arra kötelezte az iskolafenntartó önkormányzatokat, hogy a beiskolázási körzethatárok meghúzásával esélykiegyenlítő szempontokat érvényesítsenek, és az egymással szomszédos beiskolázási körzetekben a halmozottan hátrányos helyzetű diákok arányának eltérése ne haladjon meg egy meghatározott szintet. Ugyanakkor a jogszabály úgy rendelkezett, hogy túljelentkezés esetén, a körzeten kívüli tanulók felvételi kérelmének elbírálásakor előnyben kell részesíteni a halmozottan hátrányos helyzetű és a sajátos nevelési igényű gyerekeket, a többiek között pedig sorsolni kell.
 

Hegedűs Dániel: Hatékony nemzetpolitika?
A magyar nemzetpolitikai gondolkodásban mind a mai napig kevés nagyobb megosztó erővel bíró kérdés létezik, mint a az egykori MÁÉRT tevékenységének, illetve esetleges újra életre hívásának kérdése. E tanulmány egy nagyobb lélegzetű munka első - 1999 és 2002 közötti időszakra koncentráló - publikációja, melynek célja az intézményesített magyar-magyar párbeszéd MÁÉRT fennállása által fémjelzett szakaszának közpolitikai, politikatörténeti és szervezetszociológiai elemzése. Elsődleges célja azon meghatározó strukturális elemeknek az azonosítása, melyek meghatározták a magyar-magyar párbeszéd, és ezáltal részben a mindenkori magyar nemzetpolitika minőségét, hatékonyságát.
 

Az alábbi dolgozat célja bemutatni a magyar olvasó számára a baltikumi kisebbségek (mindenekelőtt az oroszajkúak, illetve a lengyelek) helyzetét a rendszerváltás utáni időszakban.Magyarországon, ahol - társadalmi, politikai szinten - mindig is kiemelt helyen kezelték a határon túli honfitársainak kérdését, hasznosnak tűnik egy olyan összefoglalás elkészítése, amely felvázolja, hogyan alakult 1991 után az észtországi, lettországi és litvániai kisebbségek jogi és társadalmi helyzete.
 

Jelen tanulmány célja a második világháború során Kárpátalja területén végrehajtott deportálások - széles közönségnek szóló, de tudományos igényű - bemutatása. Ezek közül kettő a zsidó, a harmadik pedig a német és a magyar lakosságot érintette. Az első az 1941-es kőrösmezei deportálás volt, melyet a magyar hatóságok hajtottak végre a magyar állampolgársággal nem rendelkező zsidó bevándorlókkal szemben. A második az 1944-es zsidó deportálás, mely a németek végső megoldás (Endlösung) tervének egyik részét alkotta. A harmadik pedig a szovjet katonák által végrehajtott, 18 és 50 év közötti magyar és német férfiak elhurcolása.
 

A tanulmány alapvetően az oktatási esélyegyenlőség szempontjából közelíti meg a kistelepülési iskolák problémáját. A kiinduló feltevés szerint a kistelepülések esetében az oktatási esély-egyenlőségnek nincs felelőse: ellenérdekű települési önkormányzatok saját megfontolásaik alapján alakítják oktatáspolitikájukat; ellenérdekű iskolák küzdenek a tanulókért. Az oktatáspolitikai döntések hatása kiszámíthatatlan, sokkal inkább, mint egy teljes „oktatási piacot" lefedő, kiterjedt iskolahálózattal rendelkező nagyobb településen.
 

A tanulmány a teljesség igénye nélkül igyekszik körüljárni az értelmiségi lét vagy értelmiségiség történelmi gyökereit. Célja gondolkodásra ösztönözni az olvasókat, és vitát gerjeszteni annak érdekében, hogy az európai és a globalizációs folyamatokkal és kihívásokkal szembesülni kényszerülő kárpát-medencei magyar értelmiség mindenekelőtt tisztázza a kisebbségi értelmiségi fogalmát, feltérképezze annak lehetőségeit és mozgásterét, illetve körülírja társadalmi feladatait - amennyiben léteznek ilyenek, és azok több-kevesebb pontossággal meghatározhatók. Mindezt a jelennek a múlttal való szembesítésével szándékszik megvalósítani, hiszen a múlt minél jobb ismerete egyik igen fontos eleme az önismeretnek. Az önmagunkról alkotott kép pedig döntő fontosságú a jövő szempontjából, hiszen az önismeret mindenképpen meghatározza, befolyásolja a jövőépítést.
 

Amíg egy perben valamennyi érdekelt fél ugyanazon a nyelven fejezi ki a legszabatosabban és a legárnyaltabban magát, s ezért nyelvválasztása feltételezhetően egy irányba mutat, a bírósági nyelvhasználat szabályozásával kapcsolatos problémák általában nem merülnek fel. A problémák akkor jelentkeznek, ha a felek legjobb önkifejezése más-más nyelvhez kötődik: egyáltalán nem beszélik egymás nyelvét, vagy ha beszélik is, az érvelés meggyőző ereje jobban képes érvényesülni az egyik vagy a másik nyelven.
 

Összehasonlító elemzések szerint a magyar oktatási rendszer az európaiak közül a legkevésbé biztosít egyenlő esélyeket az alacsonyabb iskolai végzettségű, és a szegényebb családokból származó gyermekeknek, illetve a leginkább szelektív. Nem kétséges, hogy az etnikai szegregáció csak tünete ennek a szelektivitásnak.
 

A tanulmány azt a magyar kormányzati kisebbségpolitikában rejlő konfliktust igyekszik feltárni, amely a kifejezett politikai szándék és az Alkotmányban szabályozott rendelkezés érvényesülése között feszül. Kiinduló szabályunk tehát a Magyar Köztársaság Alkotmánya, vagyis az 1949. évi XX. törvény, amely kimondja: 6. § (3) A Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását.
 

A magyarországi roma közösség helyzete van annyira speciális és súlyos, hogy nyugodtan megtakaríthatjuk az idézőjelet a „romapolitika" kifejezés további használata során. Romapolitikáról azonban őszinte kormányzati elkötelezettség esetében is csak fenntartásokkal beszélhetünk.
 

A „romaügy" finanszírozásának elemzése során meg kell különböztetni a mindenkit elérô nagy rendszerek finanszírozását a célzott támogatásoktól. A félmilliós magyarországi roma közösség szociális, munkapiaci és iskoláztatási esélyeit elsôsorban a több százmilliárd forintos kiadású oktatáspolitika, a látható és láthatatlan jóléti politika, a foglalkoztatáspolitika, társadalombiztosítás, az egészségügyi ellátás befolyásolja. A közvetlenül romáknak, vagy romáknak is, címzett és a Cigányügyi Tárcaközi Bizottság által összesített támogatások nagyságrendje ugyanakkor mindössze néhány milliárd forint.
 

Az alábbi munka fôbb elemeiben végig követi az Olaszországban élô német kisebbség önrendelkezésének folyamatát, a dél-tiroli autonómia megszületésének fôbb öszszetevôit. Az elsô fejezet Dél-Tirol tartományának kialakulását, történetének fontosabb eseményeit követi végig a 20. században. Mivel vizsgálatunk célja azon elemekre való rámutatás, amelyek alkalmazhatóak lennének más kisebbségek (pl. határon túli magyarok) önrendelkezési jogainak érvényesítésében, ezért munkánkban ezeket az elemeket tesszük hangsúlyossá.
 

Az ezredfordulót követően megélénkült a Kárpát-medencei magyar kisebbségek demográfiai vizsgálata. A legtöbb munka az erdélyi és a szlovákiai magyar közösség népesedésével kapcsolatban látott napvilágot. A kutatások egyrészt a magyar közösségeket érintő folyamatokat dokumentálták, másrészt az adott ország/társadalom népességfejlődési kontextusában helyezték el azokat. Kötetünk folytatni és elmélyíteni kívánta ezt a vonulatot, e mellett azonban újdonságát abban látjuk, hogy az összehasonító vizsgálatok felé tesz egy jelentős lépést.
 

Lassan két évtizede annak, hogy a kisebbségi kérdés, valamint az azzal összefüggő politikai és társadalmi problémák európai léptékkel mérve nagyon mély beágyazottságra és intézményesítettségre tettek szert a magyar politika berkein, illetve a társadalomtudományok keretein belül, elsősorban a határokon túli magyar közösségekkel összefüggésben. Ez a kisebbségekkel kapcsolatos magyar gondolkodás azonban nagyon is Európa-centrikus, ritkán tekint túl az öreg kontinens politikai horizontján. E kötet célja, hogy - az azonos címet viselő konferencia anyagai segítségével - bemutasson pár, az európai etnikai, kisebbségi konfliktusoktól természetszerűleg jelentősen különböző elméleti problémát vagy tényleges etnopolitikai konfliktust az ázsiai földrészről, és ezáltal felvillantson e gondolati hagyomány meghaladását talán lehetővé tevő útvonalat.
 

Az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány egyik fő kutatási iránya a Regionális innováció és többnyelvűség. Ennek keretében a Bezárkózás vagy felzárkózás? című kötetünkben a többnyelvű oktatási modellek vizsgálatával foglalkoznak a szerzők.
 

1918-ban Magyarország határain 200 közút és 30 vasútvonal haladt át, ma - 2003-ban - csak 29 közúti és 21 vasúti határátkelőhely van. A számok egyértelműen jelzik a határokon átnyúló együttműködés fizikai akadályait; 80 év kiesett az időből.
 

A kisebbségek helyzete az 1990-es években a nemzetközi szervezetek tevékenységének előterébe került. A megnövekedett figyelem mind a kodifikáció, mind a szervezeti felépítés terén jelentős előrelépést hozott, s a nemzetközi szervezetek ma már számos lehetőséget kínálnak a kisebbségek számára jogaik érvényesítésére, az őket ért sérelmek orvoslására. Egyre nagyobb szükség mutatkozik tehát egy olyan gyakorlati útmutató iránt, amely lényegre törően, ugyanakkor közérthetően foglalja össze ezeket a nemzetközi dokumentumokat és mechanizmusokat.
 

A szakirodalomban általában Európát jelölik meg a „nacionalizmus" fogalmának kialakulási tereként. Vannak, akik a francia forradalom óta eltelt idôszakban elemzik a „nemzet" kérdéskörét és a nemzeti érzés elôtérbe kerülésével magyarázzák többek között a forradalmak sikereit, a nemzetállamok létrejöttét, majd multinacionális birodalmak nemzetállamokra való lebomlását. 
 

 

A magyarországi roma közösségek helyzetét a szegénység, a közel két évtizedesmunkapiaci kirekesztés és a fokozódó térbeli és közoktatási szegregáció jellemzi. Aromákkal kapcsolatos kormányzati cselekvés tehát mindenekelőtt társadalompolitikafeladat és nagyban függ az éppen hivatalban lévő kormány gazdasági és elosztásielveitől és persze tényleges lehetőségeitől. Vannak azonban a roma társadalomléthelyzetének olyan speciális jellegzetességei, amelyek nem teszik teljesen üresséa „romapolitika” kifejezést. A szegregáció alapvetően tünete a magyarországi közoktatásnagyfokú egyenlőtlenségeinek, de azért a roma diákok helyzete mégiscsakegyedi, mivel arányuk az adott iskola piaci pozíciójának legfontosabb ismérve. Atartós munkanélküliség sem csupán roma probléma, de az állásra jelentkező romáknakmeg kell küzdeniük a diszkriminációval is. De a gyűlölet célkeresztjébenis kifejezetten a romák állnak: ebből a szempontból 2007 vízválasztó volt. Immárnemcsak uszító honlapok szítják az indulatokat, de megalakult egy nyilas szimbólumokathasználó paramilitáris szervezet, amely ősszel elkezdte megfélemlítő akcióita romák lakta településeken. Néhány elítélő nyilatkozaton kívül a kormánynak egyelőresejtelme sincs arról, hogyan reagáljon erre a fejleményre, a parlamenti ellenzékés a hozzá közelálló sajtó pedig távlatos és felelős magatartás helyett igyekezettpolitikai tőkét kovácsolni a gárda megalakulásából.
 

A romák helyzetének javítása távlatos politikai gondolkodást, több cikluson átívelő stratégia kidolgozását és politikai konszenzust tenne szükségessé. Az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány évek óta figyelemmel kíséri a magyarországi romák helyzetét és a romákat (is) érintő politikai fejleményeket. A 2006-os év nemcsak a megszorító intézkedések miatt volt nehezebb, mint a megelőző időszak.
 

2000, 2002, 2003 után negyedszer adunk át az érdeklődőknek a magyarországi cigányság adott évi helyzetéről szóló Jelentést. Úgy tűnik, hogy 2004-ben, választási ciklus közepén, a pártpolitikai játszmák számára is érdektelen az állami cigánypolitika. Sem nagyobb viharok, sem nagyobb eredmények nem születtek. 
 

2000, 2002, 2003 után negyedszer adunk át az érdeklődőknek a magyarországi cigányság adott évi helyzetéről szóló Jelentést. Úgy tűnik, hogy 2004-ben, választási ciklus közepén, a pártpolitikai játszmák számára is érdektelen az állami cigánypolitika. Sem nagyobb viharok, sem nagyobb eredmények nem születtek.
 
 

A 2002-es választások után hivatalba lépett szocialista-liberális kormány nemcsak a szegénységet enyhítő jóléti fordulatot és határozott diszkriminációellenes politikát ígért, hanem egy olyan társadalompolitika megalapozását is, amely az 500-600 ezres magyarországi romaközösség helyzetét érdemben javítja.
 
Kállai Ernő és Törzsök Erika (Ernő Kállai and Erika Törzsök): Cigánynak lenni Magyarországon. Jelentés 2003. Látványpolitika és megtorpanás - english version
 
2002 a várakozások és a változások éve a magyarországi romák életében is. Amikor az olvasó kezébe veszi ezt a kötetet, már sok mindent tud arról, hogy a várakozások után az ígéretekből és a változásokból mi lett. A Cigánynak lenni Magyarországon - Jelentés 2002 arról kíván számot adni, hogy a rendszerváltás után 12 évvel, a negyedik szabad választás évében a roma társadalom milyen állapotban volt.
 

 

Az elmúlt évtizedben meghatározó jelentõségü változások mentek végbe Magyarországon mind a többség, mind a roma kisebbség életében és egymás közti viszonyában. Ezek a változások új konfliktusokat, új feltételeket teremtettek minden szereplő, a többség és a kisebbség, valamint a kormány számára egyaránt.
 

Hiánypótló kiadványt tart kezében az olvasó. Hiánypótlót, bár a hiány, amelyet betölteni igyekszik nem tartalmilag értendő, hanem inkább formailag. Azok az információk ugyanis, amelyeket ebben a kiadványban összegyűjtöttünk, ilyen formában még nem jelentek meg. Megtalálhatók jogszabálygyűjteményekben, a világháló több honlapján, és felvilágosítás kérhető róluk a magyar közigazgatás több intézményében is.
 
 

 

magyar